|
Motolla jelentés: tréning a Községház utcában |
|
|
Az Örökség Népfőiskolai Szövetség szervezeti fenntarthatóság képzést tartott 2006. szeptember 15-17-én a Máriaremetei Ökomenikus Általános Iskolában. A képzésen hét tagszervezet tizenkét fővel képviseltette magát. A képzést az Inspi-ráció Egyesület szervezetfejlesztői Vágvölgyi Gusztáv és Zalatnay László tartották. A továbbiakban Gyöngy Péter, a Motolla Egyesület elnöke összefoglalója olvasható.
Ismerkedés, félelmek, elvárások, játék, alapfokú szervezeti ismeretek, helyzetelemzés, tapasztalatcsere, együttgondolkodás. A „főcímek” mentén ez három nap sűrítménye. Nekünk, jelenlévő motollásoknak jól esett „tréningezni” (tréning, HR, PR, struktúra, kultúra: ideje végre „szakmailag” is magyarul beszélni). Szervezeti alapkérdésekről volt szó, megfogalmazódott, hogy mennyire vagyunk fontosak önmagunknak. Aki eljött Hidegkútra, annak biztosan fontos volt a saját szervezete, a többieké és azon keresztül a szerves ügy jövője (jó, jó, többen nem tudtak eljönni akadályoztatás miatt.) Van mit végiggondolnunk, kaptunk hozzá útravalót kitűnő trénereinktől (mondjunk inkább edzőt?) és egymástól. Kell-e nekünk a saját szervezetünk? Hol tart éppen, csecsemő-, vagy netán kamaszkorú? Hol a helyünk benne? Akarjuk-e, tudjuk-e magasabb szintre emelni szervezeteinket, egyáltalán szükséges-e növekedniük, fejlődniük? Miért kezdünk fulladozni, ha nem veszünk levegőt? Tudunk-e a nyugati típusú – alapvetően a társadalom hiányzó szerves közösségeinek pótlását szolgáló – civil szervezeti modelltől eltérő saját közösségeket építeni, újrateremteni? Ehhez hasonló kérdésekre kell majd saját köreinkben minél előbb választ keresni, hiszen a most zajló folyamatok fényében értjük csak meg igazán: a szédítő sebességgel mélyülő (mélyített) társadalmi válságot nem az azt előidéző politika, hanem az egyre nagyobb és erősebb „civil” – közösségekből újraszerveződő – Magyarország oldhatja meg, még ha nem is rövidtávon. A szerves gondolkodásmód képviselői ráadásul azzal az eléggé határozott minőségi-helyzeti előnnyel – és egyben többletfelelősséggel – rendelkeznek másokkal szemben, hogy civilségük mélyén ennek a remélt természetesebb, közösségibb társadalomnak a csíráit élesztgetik már jó néhány éve.
Göngy Péter Motolla Egyesület |