|
A kormány elfogadta az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) tizenöt operatív programját, melyek keretében uniós támogatással 7000 milliárd forintot fordíthatunk az elkövetkező 7 évben Magyarország fejlesztésére. Ezek a programok ágazati és regionális szinten fogalmazzák meg, hogy mire és milyen arányban használjuk fel a rendelkezésünkre álló forrást. A jóváhagyott operatív programokat Magyarország december közepén nyújtja be az Európai Bizottságnak.
A fejlesztési régiók 1600 milliárd, míg az ágazati operatív programok keretében 5300 milliárd forintnyi fejlesztési forrás áll majd rendelkezésre 2007 és 2013 között. A legtöbb fejlesztést a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP), a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) és a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) forrásai révén lehet megvalósítani.
A pályáztatáshoz szükséges akcióterveket csak azt követően lehet elkészíteni, hogy az Európai Unió elfogadta az operatív programokat, de a gyorsabb ügyintézés érdekében az ideiglenes akciótervek kidolgozása már megkezdődött. Terveink szerint így a jövő év elején lehetővé válik néhány már jól bevált pályázati kiírás meghirdetése.
A kormány által az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elfogadott operatív programok:
Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
Néhány program, amelyre a civil szervezeteknek fel kell készülni...
AROP - Államreform Operatív Program
-
Folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés
-
A jogalkotás minőségének és az önkormányzási képesség javítás
2. Eljárások és munkafolyamatok megújítása, valamint szervezetfejlesztés
3. Az emberi erőforrás minőségének javítása
KEOP - Környezet és Energia OP
- prioritás: Egészséges, tiszta települések prioritási tengely
- prioritás: Vizeink jó kezelése
- 2. prioritás 2.1 intézkedés: ....ártéri vízrendszer rehabilitációja, tájgazdálkodás
- prioritás: Természeti értékeink jó kezelése prioritási tengely
- 1. intézkedés: Életteleln természeti értékek megőrzése, helyreállítása...
- 2. intézkedés: Természetközeli mezőgazdálkodás bevezetését szolgáló beruházások...
- 4. intézkedés: Erdei iskolák infrastrukturális fejlesztése
Regionális Operatív programok (itt a Dél-Alföld részletezve...)
- prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés
- Turisztikai célú fejlesztések
- 2.2 intézkedés Kulturális és szellemi értékekre épülő turizmus
- Interaktív múzeumok kialakítása
- Konferencia turizmus
- Történelmi városközpontok funkció bővítése
- 2.3 intézkedés: Kastélyok és várak turisztikai és kulturális funkciókkal való megújítása, látogatóbarát fejlesztése
- Országbemutató programhoz kapcsolódó fejlesztések
- Önkormányzati kezelésben álló kastélyok turisztikai és kulturális funkciókkal való megújítása, látogatóbarát fejlesztése, egészségügyi és szociális funkciók kiváltása
- Közlekedési infrastruktúra-fejlesztés
- Humáninfrastruktúra fejlesztése
- 4.3 intézkedés: Társadalmi befogadás és részvételt támogató infrastruktúra-fejlesztés
- Civil szerveződések aktivizálása
- Közösségi, ifjúsági terek és információs pontok létrehozása
- Településfejlesztési akciók
- 1. intézkedés: Integrált szociális jellegű városrehabilitáció
- Ifjúsági és szabadidős programok kialakítása
- Közösségépítés
- 2. intézkedés: Főutca típusú akciók...
- Történelmi és kulturális örökség megőrzése és fejlesztése az épített környezet javítása segítségével
- Épületek (helyiségek) felújítása a gazdasági és társadalmi (szociális, közösségi) tevékenységek kiszolgálására, fenntartható és környezetbarát módon
- ....non-profit szervezetek támogatása a településfejlesztési akcióterületen, a rehabilitációs tevékenység hatékonyságának növelése
- Kulturális, szabadidő és sport-létesítmények kialakítása, fejlesztsée a fenntartható munkahelyek létesítése és a társadalmi kohézió erősítése érdekében
TIOP - Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program
- Az oktatási infrastruktúra fejlesztése
- Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése
- A munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése
- 3.1 intézkedés: A munkaerő-piaci részvételt támogató szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése
- Regionális képzési hálózatok kialakítása: a szakképzés és a felnőttképzés infrastruktúrájának fejlesztése
- A kulturális infrastruktúra fejlesztése a közösségfejlesztés szolgálatában
- 1. intézkedés: ... multifunkcionális közöségi művelődési központok kialakítása a nem formális tanulás és a közösségfejlesztés szolgálatában
- Térségi szempontból jelentős nagyvárosokban multifunkcionális közösségi terek kialakítása, meglévő infrastruktúra integrálása vagy racionalizálása, rosszul hasznosított épületek új funkcióval való ellátása
- 3. intézkedés: Kulturális infrastruktúra fejlesztése a partnerségi együttműködésért és a hálózatosodás elősegítése érdekében
- A Kulturális tartalomflesztés hatékonyságát megalapozó infrastrukturális fejlesztések
- Az oktatási-kulturális intézmények közötti együttműködést szolgáló infrastruktúra fejlesztése
TAMOP - Társadalmi Megújulás Operatív Program
- A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése
- Az alkalmazkodóképesség javítása
- 2.1 intézkedés: A gazdaság igényeihez igazodó szak- és felnőttképzés
- Új tanulási formák elterjesztése, beleértve a távoktatás különböző formáit is. A formális, nem-formális és informális rendszerek összekapcsolával a tanulási szakaszok és formák közötti kapcsolódások megerősítése
- 2.2 intézkedés: Átfogó kompetenciafejlesztő felnőttoktatási és képzési programok
- Munkaerő-piaci részvételhez, szakmai és személyes kompetenciák megszerzéséhez átfogó tanulási programok, informatikai írástudás, nyelvtudás, szociális és életviteli kompetenciák, vállakozói ismeretek fejlesztése
- 2.3 intézkedés: A hátrányos helyzetűekre irányuló képzési programok
- A migráns felnőttek beilleszkedésének elősegítése, az ahhoz nélkülözhetetlen magyar nyelvi, ország-ismereti ismeretek megszerzése
- 2.7 intézkedés: Munkaerőpiaci rugalmasság és biztonság
- A nem hagyományos foglalkoztatási formák (távmunka, részmunka) elterjesztése, amenyniben az hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez
- 2.9 intézkedés: Civil szervezetek kapacitásainak megerősítése, a szolgáltatói szerephez való alkalmazkodásuk segítése
- Civil szervezetek akkreditációra való felkészülése
- Civil szervezetek beágyazódásának és együttműködésüknek erősítése (tanácsadás, képzések, kutatások, hálózatosodás, partneri intézmények)
- Civil szervezetek szakmai kapacitásainak fejlesztése
- Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek
- 3.1 intézkedés: A kompetencia alapú oktatás és a korszerű pedagógiai módszerek elterjdésének támogatása a közoktatásban és a szakképzésben
- A migráns felnőttek beilleszkedéséhez nélkülözhetetlen magyar nyelvi, ország-ismereti ismeretek megszerzésének biztosítása
- A pedagógiai kultúra korszerűsítése új eszközök (pl. IKT) használatának széleskörű megismertetésével és elterjesztésével
- A szakképzés vonzerejének, a munka világába történő átmenet segítése érdekében a projektmódszer és egyéb kooperatív pedagógiai módszerek alkalmazásának általánossá tétele a gyakorlati képzésben
- Az NFT I.-ben már kidolgozott kompetenciaalapú oktatási programcsomagok, eszközök és módszerek disszeminácója, széleskörű elterjesztésének támogatása a hazai közoktatás rendszerében
- Kompetenciaalapú oktatási programok adaptációja, továbbfejlesztése. A már kidolgozott oktatási programokat alkalmazó oktatási intézmények disszeminációs és mentorálási tevékenységének támogatása
- Művészeti oktatás támogatása, a tehetségek felismerésének támogatása
- Nem-formális oktatási rendszer céljaira specifikusan kifejlesztett programok (alapfokú idegen nyelvi, IKT kompetenciák megszerzésének biztosítása, vizsgákra történő felkészítés) kidolgozása, bevezetése
- Pedagógiai kultúra korszerűsítése, új módszerek (kooperatív tanulás, epochális oktatásszervezés, élményközpontú tanítás, projekt módszer, csoportmunka stb.) alkalmazásának megismertetése, elterjesztése
- Öngondoskodáshoz, az egyéni ömnegvalósításhoz szükséges ismeretek, készségek elsajátításának biztosítása
- 3.2 intézkedés: .........az oktatási és kulturális intézmények együttműködésének erősítése
- Az oktatási intézmények (az óvodásktól az egyetemig) a helyi regionális kulturális és sport kommunikációs hálózatokba történő aktív bekapcsolása
- Felnnőttkori művelődés erősítése, tudás és kreativitás összekapcsolása, a kulturális intézmények részvételének erősítése az egész életen át tartó tanulás folyamatában, valamint az általános műveltség növelése
- Oktatási épületek fokozott hasznosítása a művelődési-közösségi terek céljára...
- Oktatási és kulturális funkciókat ellátó intézmények integrált működésének ösztönzése, tevékenységi körük bővítése, különös figyelemmel a gyermek- és ifjúsági programokra
- 3.3. intézkedés: Tanulási lehetőségek bővítése, új tanulási formák elterjesztésének ösztönzése
- A távoktatásban használható tananyagok és értékelési rendszerek kifejlesztése, különös tekintettel az e-learning lehetőségeinek kihasználására
- Az IKT használatának elterjesztése a távoktatásban (on-line és off-line alapú tanfolyamok), tananyag digitalizálás
- 3.4 intézkedés: A formális, nem-formális és informális rendszerek összekapcsolása
- A formális tanulási utak modularizációja, egymásra építhetőségének biztosítása
- A nem-formális és infirmális úton szerzett kompetenciák elismertetése a munkaerő-piacon és a formális tanulás rendszerében
- A tanulási folyamatok kimeneti mérési rendszerének átfogó fejlesztése
- 3.5 intézkedés: Az interkulturális nevelésfejlesztése, a nemzetiségi és migráns tanulók és felnőttek beilleszkedésének támogatása
- 3.7 intézkedés: A pedagógusképzés megújítása, az oktatásban dolgozók továbbképzése
- Közművelődési és könyvtári szakemberek továbbképzése (egészségfejlesztési alapismeretek, személyiségközpontú pedagógiai módszerek és a művészetek személyiségfejlesztő hatékonyságú alkalmazása)
- Pedadódusok képzése, tanügyi-igazgatási, menedzsment, páyatanácsadási, sport- és szabadiső szervezési, felnőttoktatási, idegennyelvi, általános közművelődési ismeretek megszerzése
- 3.8 intézkedés: A közoktatás hatékonyságát segítő területi együttműködések támogatása
- Oktatási társulások, hálózatok, térségi integrált oktatóközpontok, általános művelődési központok fejlesztése, létrehozása, bővítése
-
- Az emberi erőforrások fejlesztése a kutatás és innováció területén
- Egészségmegőrzés és a társadalmi befogadás, részvétel erősítése
- 5.1 intézkedés: Beruházás a jövőnkbe: gyermek és ifjúsági programok
- A tehetséges fiatalok képességeinek kibontakozására alkalmas programok és társadalmi integrációjuk segítése, az e célért dolgozó civil kezdeményezések támogatása
- Egyéni és társas kompetenciákat fejlesztő, oktatási rendszeren kívüli tevékenységek
- Ifjúságsegítés, a fiatalok karrier építését, sikeres életkezdését segítő programok, tanácsadás támogatása
- Preventív célú, az egészségtudatos magatartás kialakulását és a devianciák csökkenését, a társadalmi kirekesztődés megakadályozását célzó fejlesztő, aktivizáló, közösségi programok
- 5.2 intézkedés: A leghátrányosabb helyzetű térség komplex fejlesztéséhez kapcsolódó foglalkoztatási, képzési, oktatkás, szociális, egészségfejlesztési elemek
- Alapkészségek fejlesztése, szakmai kapacitások megerősítése, iskolai oktatáson kívüli foglalkozások, felzárkóztatás a térségben élő tanulók számára
- 5.6 intézkedés: Helyi közösségek erősítése, felkészítés az aktív állampolgárságra
- Hazai és nemeztközi információk elérhetőségét, az önálló, tudatos állampolgári attitűd kialakulását szolgáló ifjúsági tudásközpontok, információs és tanácsadó szolgáltatások fejlesztése
- Közösségi programok indítása komplex térség, település, településrész-rehabilitációk megalapozására, támogatására, helyi nyilvánosság, közélet fejlesztésére irányuló tevékenységek, jogvédelem, jogérvényesítés
- Megalapozó kutatások, jó gyakorlatok feltárása és elterjesztése, illetve az állampolgári-közösségi részvételt és a társadalmi tervezés - ellenőrzés gyakorlatának elterjesztését erősítő programok, kampányok
- Új tanulási formák (távoktatás) és az e-demokrácia technológiai intézméynrendszerének felhasználásával a társadalmi tervezés, a "demokráciaképzés", önkéntes tevékenység, közösségfejlesztés
- 5.8 intézkedés: A kulturális tőke fejlesztése a társadalmi kohézió és a kreativitás erősítése érdekében
- A közművelődési intézmények szociokulturális szolgáltatásainak fejlesztése
- A nemzeti és egyetemes kultúra értékeinek IKT alapú hozzáférésének biztosítása mindenki számára
- Kulturális hungaricumok, kiemelkedő kulturális értékek, programok megismertetésének támogatása
|